Piros lámpás ének

A mi családunkban nem volt autó, budapesti lakosok révén békávéztunk, és ezen a gyakorlaton felnőve sem láttam értelmét változtatni, hiszen a fővárosban való autókázás szerintem egyenesen a neurológiára vezet. Csak akkor lett kocsim, amikor vidékre kerültem, ráadásul gyereket is szültem és már nem egy retiküllel, hanem háromnapos túlélőfelszereléssel indultam neki egy laza délutáni sétának...

A bridzsparti

Apukám imád bridzsezni. Egy ideig versenyzett is, aztán abbahagyta. Megnősült, gyereke született (ez lennék én), elvált, éldegélt, aztán megint megnősült. Sok minden változott, egy dolog azonban állandó volt, a csütörtök esti bridzsparti. Ha esett, ha fújt, bármi történt, csütörtökönként összeültek négyen a haverjaival és zsugáztak éjfélig. Pont olyanok voltak, mint a gengszterfilmekben. Sötét helyiség,...

Is

Manapság óriási spirihullám önti el a médiát – beleértve a közösségi portálokat is -, és ennek hatására egy ideje már kikristályosodott bennem a nagy tuti, miszerint is a szivárványszínű csillámunikornis kép alatt megfogalmazott mélyértelmű mondatok nem csak, hogy feleslegesek és fárasztók, hanem ráadásul elképesztően idegesítők is. Kedvenc példám a legyen-gyönyörű-a-mai-napod-is elköszönés, amely éveken keresztül...

Lelkük rajta

Nemsokára kezdődik nem messze tőlünk az Open Road Fesztivál. Aki esetleg nem vágja rögtön, segítek: rengeteg hosszú hajú, fejkendős, tetovált, bőrszerkóba csomagolt pasi parádézik majd óriási Harley-Davidson motorokon. Én is tervezek menni, szeretem az őket körülvevő szabadságszagot. Nem voltam ám mindig ilyen vagány, régen rettegtem tőlük. Sokáig hittem, hogy a rendes ember vasalt nadrágot...

Eső

Nem tehetek róla, imádom az esőt. Még most is, hogy másfél hete, amikor csak kidugom az orrom hegyét a házból, akkor vagy esik vagy szakad, esetleg zuhog, és az előrejelzés pontosan ugyanilyen időt mond az elkövetkező két hétre is. Szeretem, ahogy az emberek ilyenkor a pocsolyákat kerülgetik. Rá vannak kényszerítve, hogy megéljék a jelen...

Képesítés hiányában

Tulajdonképpen vicces, hogy a világon mindenhez papír kell. Ilyen tanfolyam, olyan OKJ, amolyan szakirányú bigyusz. Ha nincs papír, lehetek én a világ legtehetségesebb, legelhivatottabb munkaerője, akkor is sajnálkozó felcsóválással hajtanak el, de a lelkemre kötik, hogy feltétlenül nézzek vissza, ha megvan a dokument. Ezzel szemben a kapcsolatainkhoz szinte semmilyen segítség vagy tananyag sincs, kisgyermekkorunk...

Anyák

Reggelente, amikor elpottyantom a kicsiket az oviba, még alig látok ki a lyukon. Segítek levenni a kabátot és felvenni a benti cipőt. Magamban némán pipálom ki a szülőket, itt van a Cigiszagú Apuka, a Barátságos Bluetoothos Apuka, a Csúnyán Beszélő Bácsi, a Tűsarkú Anyuka, a Túlsminkelt Anyuka, a Kiabálós Anyuka, a Rövid Hajú Anyuka...

Pók

Kicsi korom óta zsigerileg iszonyodom a pókoktól, pedig nem volt semmiféle rossz élményem velük kapcsolatban. Persze, biztos megharapott már néhány, de a szúnyogokat sem utálom… Nem zavarnak a kukacok, a hernyók, az egerek, a patkányok, a galambok, a kígyók, szóval semmilyen más állat láttán sem érzem azt a mélyről jövő reszketést és pánikot, mint...

Krisztus a szánon

Mióta ember az ember, azóta keresi a kapcsolatot a felsőbb hatalommal, próbálja megérteni a felfoghatatlant és ábrázolni a láthatatlant. Hogy ezt ki, hogy csinálja és hogyan éli meg, szerintem intim dolog. Van, akinek hatalmas katedrális kell hozzá, van, akinek fizikai szenvedés és van, aki a művészetben vagy a természetben véli megtalálni a választ a...

Ribizli

Egy barátom cicája anyai örömök elé néz, és mivel a családja már besokallt a megrendelés nélkül, ám rendszeresen érkező utánpótlástól, kínálgatja mindenkinek. Lehet, hogy örökbefogadok egyet. Mindig is kutyára vágytam, de a megháziállatosodás útján kezdő lépésnek egy macsek is megteszi. Egyszer, nagyon rövid ideig volt már cicám. Egy nyári délután hazafelé sétáltam és megpillantottam...

Scroll to top