Amikor épp nem vagyok feszült, nagyon érdekel, más emberek hogyan látják a világot, egy adott szituációt, bármit. Nyilván, ha éppen vitatkozom azzal a valakivel, nem mindig tudok ilyen higgadt lenni, de amint lezártam magamban a vitás kérdést, máris felébred bennem a tudományos kutatók szemüveges kíváncsisága, vajon a másik mit lát, mit érez és főleg miért.
Ez így persze nagyon napfényesen hangzik, de ugyanennek a mindennapi gyakorlása a gyerekeimmel már kevésbé az. Ebből a szempontból a fiam jobban kezelhető, idősebb is, mint a lányom, meglehetősen nyugodt természet. A lányom viszont maga az őserő. Tizennyolc kilónyi tömény akarat, kíváncsiság és érzékenység. Amikor tudom magunkat kívülről nézni, elfog a röhögés, mert ott állok szemben egy hatalmas, barna szemű pöttömmel, aki visítva-zokogva tiltakozik a fésülködés ellen és képtelen vagyok hatni rá.
A telefonomhoz nem szabad hozzányúlni, ezt mindketten tudják. Nem szoktam túl sokat nyomkodni, itthon gyakran leteszem és órákig még azt sem tudom, hogy hol van, csak akkor találom meg, ha hívnak. A fiam már nem is babrálja. Egyszer, még régen megkaparintotta és gyorsan felhívta a Fejér Megyei adóhivatalt, Emma Kirkby angol szopránt és egy kollégámat. Utóbbi visszahívásából derült ki a turpisság, de azóta nem csinált ilyet. Vagy nem hívtak vissza, ezért nem jöttem rá. Hm.
A lányomat viszont nagyon izgatja a kérdés. Kisasolta, hogy a billentyűzár feloldása nélkül is tud fotózni. Erre elég soká jöttem csak rá, mert elég ravasz ahhoz, hogy gyorsan letegye, ha közeledem, de egyszer egy telefonon megírt üzenethez akartam csatolni egy fényképet és nagy meglepetésemre találtam a fotótárban 122 darab elmosódott képet a lábujjáról, a padlóról és az ajtófélfáról. Párat eltettem emlékbe, a többi kitöröltem és mondtam neki, hogy anya telefonjával nem játszunk. Bűnbánó pofival megígérte, hogy soha többet, de innentől résen voltam, és ha gyanúsan nagy a csönd, tudom, hogy valahol a házban a telefonommal játszik.
Megtanulta, hogy kell átkapcsolni a szelfikamerára (hamarabb, mint én), azóta azt is használja. Imádom a képeit… Tudom, hogy csak négyéves, tudom, hogy nem komponálja meg a fotókat, de imádom, hogy csinálja, hogy kíváncsi, hogy kreatív… Már nem törlöm ki a műveit. Nincs az a szomorúság vagy rossz hangulat, amelyet ne tudna félresöpörni egy fotó, amelyen az ő kíváncsi arcocskája látszik, amint épp a telefonom fölé hajol.
