Egy barátom cicája anyai örömök elé néz, és mivel a családja már besokallt a megrendelés nélkül, ám rendszeresen érkező utánpótlástól, kínálgatja mindenkinek. Lehet, hogy örökbefogadok egyet. Mindig is kutyára vágytam, de a megháziállatosodás útján kezdő lépésnek egy macsek is megteszi.
Egyszer, nagyon rövid ideig volt már cicám. Egy nyári délután hazafelé sétáltam és megpillantottam valami picit és szőröset az út közepén. Szinte újszülött kismacska volt, alig kinyílt szemével bambán nézte a nagyvilágot. Megcsodáltam és mentem tovább. Hallottam, hogy jön mögöttem egy autó, lelassít és megáll. A sofőr nem akarta elütni, a macska meg nem akart arrébb menni. Kezembe vettem, hogy kitegyem az út szélére, ott majd megtalálja anyja, ha erre jár. A kiscica azonnal szopni kezdte az ujjamat, én pedig visszavonhatatlanul beleszerettem.
Hazavittem, és furcsa módon anyám nem vágott ki vele. Adtunk neki negyedes tejet, ő pedig nekilátott feltérképezni a lakást. Úgy gondoltam, hogy a konyhában fog aludni, de neki más volt az elképzelése, és ennek hangot is adott. Bevittem a szobámba, a szőnyegre. Megnyugodott és lehunyta a szemét, de mint kiderült, ez kamu volt, csak arra várt, hogy elaludjak és máris felmászott mellém az ágyra. Párszor lehessentettem, de mindig visszajött, a végén hagytam a francba, csak arra vigyáztam, nehogy ráfeküdjek.
Reggel elvittem az állatorvoshoz. Kiderült, amit egyébként már sejtettem, hogy nem ketten voltunk az ágyban. Több száz bolhája volt, nem is értem, egy ilyen pötty teremtményben hogy fért el ennyi. A doki megnyugtatott, hogy ez a bolha nem csíp embert. Nos, ezek a bolhák nem olvasták a szakirodalmat, mert csíptek. Sebaj, vakartam. Az orvos a vizsgálat után fejcsóválva mondta, hogy nem fog megmaradni a cica, túl kicsi még, az anyja nélkül nem életképes.
Sajnos, igaza lett, Ribizli cica másnap jobblétre szenderült. Nagyon sajnáltam, óriási fazon volt, biztosan jól kijöttünk volna. Ha a macskák húsz éves átlagéletkorát nézzük, plusz hozzászámoljuk azt a hét évet, amelyet brit tudósok szerint az újjászületés előtt kivár a lélek, akkor, ha most örökbefogadok egy macseszt, az simán lehet Ribizli reinkarnációja. Klassz lenne, ott folytatnánk, ahol abbahagytuk.