Huszonhat éves koromban költöztem el otthonról. Az utolsó időszakban anyámmal már nagyon nehéz volt a kapcsolatunk, nem tudom pontosan, az volt-e a baj, hogy felnőttem és saját életem lett, vagy az, hogy zavartam őt. Saját, zárható lakásba költöztem, óriási érzés volt, viszont egy árva fillérem nem maradt se berendezni, se semmire. Kezdő fizetésem hetven...
Apu családjának életét és az én nyaraimat egy csodálatos néni ragyogta be, apu nagymamájának a testvére, Mariska néni, még sokszor fogok róla írni. Fiatal lányként nagyon csinos volt, de nem ment férjhez. Az anyja igazi sárkány volt, nem eresztette el legkisebb lányát, mert akkor nem lesz, aki körbeugrálja. Ő volt az egyetlen ismerősöm, akinek...
Mindig is tudtam, hogy több gyereket szeretnék. Sőt, őszintén szólva kiskamaszként, egy francia film hatására azt terjesztettem, hogy nekem hat gyerekem lesz, hat apától. Erről a tervről szerencsére később letettem, de abban továbbra is biztos voltam, hogy nem csak egyet szeretnék. Én egyke vagyok és nagyon magányos voltam. Hallottam már erre rengeteg spiri elméletet,...
Mivel sajnálatos módon nem látok bele a gyerekeim fejébe, gyakran esem abba a hibába, hogy azt gondolom, ők ugyanúgy gondolkodnak, mint én tettem az ő korukban. Most elsősorban a fiamról beszélek, mert ő már öt éves és ebből a koromból már egy csomó mindenre emlékszem, például arra, milyen mérhetetlenül szégyenlős voltam. Borzasztóan vágytam egy...
Alig pár éve dolgoztam a rádiónál, amikor először csinálhattam saját műsort. Nem indult zökkenőmentesen a dolog, de végül sikerült, majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben. Nagy dolog ám ez egy miniborsónak, amilyen én voltam akkoriban. Alig mertem felhívni az általam kiválasztott színészt, és amikor legnagyobb rémületemre felvette a telefont, csak makogni bírtam. Szerencsére tetszett neki...
Bőven mínusz volt még, amikor reggel kiléptem a házból. Felsóhajtottam, beindítottam a kocsit, előkaptam a jégkaparót és munkához láttam. Nem kellett sietnem, ráérősen vakeráltam a vastag fehér páncélt. Pont akkor kelt fel a nap, narancsszín volt minden – és akkor megláttam a jégvirágokat az ablakon. Mindegyik más volt, csipkés-cakkos, gazdagon díszítve, akár a mandalák....
Múlt szombat este eltökéltem, hogy csodamami leszek, és a gyerekekkel sütünk házikekszet, pont olyan finom vajas-omlósat, amit én is a nagyival anno. A pöttömök csillogó szemmel sorakoztak mellettem, a fiam rutinosan hozta a hokedlit, hogy felérje a pultot, a lányom pedig magától értetődő mozdulattal mászott fel az étkezőasztalra, hogy a tálalóra könyökölve jól lásson...
Olyan családba születtem, ahol mindenki templomba járó volt, így magától értetődött, hogy amint iskolaérettnek nyilvánulok, hittant is tanulok. Nem bántam a dolgot, sok érdekeset mesélt az atya, bár olyan szigorú volt, hogy rettegtünk, ha csak ránk nézett. A plébánia szerves része lett az életemnek, ministráltam, cserkész voltam és aktív tag a templomi kórusban. Jó...
Gyermekkoromban anyám szigorúan tiltotta a könnyűzenét, így amikor általánosban az osztálytársnőim azon veszekedtek, melyik fiúbanda melyik tagjába menő szerelmesnek lenni, én Chopin-keringőkre írtam a leckémet. Volt egy ósdi kofferlemezjátszóm, azon hallgattam, amit csak találtam otthon, kivétel nélkül mind klasszikust. Talán tizenhárom voltam, amikor apámtól megkaptam életem egyik legeslegjobb karácsonyi ajándékát, egy walkmant. Hallgatnivaló kazettám...
Megint hétfő, ugyanaz a vonat és ugyanaz a szigorú elvek szerint létező kalauz. Nincs sok utas, hamar letudja az ellenőrzést, majd lehuppan mögém egy ötvenes pasi mellé, aki – mint kiderült – régi haver. – Hogy vagy, megnősültél már? A választ forgalmi okokból nem hallom, de nyilván nemleges, mert kallerunk belefog egy meglepően érzékeny...
