Keringő

Alig pár éve dolgoztam a rádiónál, amikor először csinálhattam saját műsort. Nem indult zökkenőmentesen a dolog, de végül sikerült, majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben. Nagy dolog ám ez egy miniborsónak, amilyen én voltam akkoriban. Alig mertem felhívni az általam kiválasztott színészt, és amikor legnagyobb rémületemre felvette a telefont, csak makogni bírtam. Szerencsére tetszett neki az ötletem, megbeszéltük, hogy megcsináljuk.

Meseműsor volt, gyerekeknek, a Diótörőt dolgoztuk fel. Karácsony előtt pár nappal sugározták. Szóltam apámnak, anyámnak és a barátomnak, a lelkükre csomóztam, hogy feltétlenül hallgassák meg. Többféleképpen is elképzeltem a dolgot, vagy úgy, hogy mindenki az otthonában odatapad a készülékhez, úgy figyel, aztán pedig forróra tárcsázza a telefont, vagy láttam magamat egy nagy, ünneplő tömeg közepén, ahogy együtt hallgatjuk aztán bulizunk egy nagyot. Jó dolog a boldogság, és sokkal jobb, ha megoszthatjuk valakivel.

Apu szólt, hogy aznap nem lesz otthon, de beállította a magnóját, felveszi, és amint hazaér, azonnal meghallgatja, szóval ő igazoltan volt távol. Anyámat, pasimat hívtam előtte, amikor már hányingerem volt az izgalomtól, de egyik sem vette fel, így egyedül ültem otthon a kanapén dobogó szívvel a korai sötétben és hallgattam végig a műsort, amelynek minden másodpercét fejből tudtam. A vége előtt pár perccel, a zárókeringő alatt megint telefonáltam, hogy meghallgassam a dicshimnuszokat és a jajdebüszkevagyokrádat. Mert jó a boldogság, de sokkal jobb, ha megoszthatjuk valakivel.

Anyukám csak sokadjára vette fel álom/ittas hangon, kásásan mentegetőzött, hogy valahogy elaludt ebéd után. A pasim pedig tévézett, és annyira izgalmas volt a film, hogy nem volt szíve kikapcsolni. Most mit vagyok úgy oda, majd meghallgatja az ismétlést.

Letettem a telefont és bambán néztem magam elé, majd vállat vontam, megfogtam a plüsskutyámat, és a Csajkovszkij utolsó taktusaira körbekeringőztem vele a szobát.

Mert a boldogság úgy jó, ha megoszthatjuk valakivel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − tizenkettő =

Scroll to top