Kiskoromban a bejgli alapvetés volt. Nagymamám sütötte, és már néhány nappal karácsony előtt ott sorakoztak a spájzban a gyönyörű, barnára sült csodák. Mákos és diós, és hogy melyik milyen, csak felvágáskor derült ki, mert a nagyi bejglije valamiért sosem repedt meg.
A karácsonyi vendégjárás szerves része volt ez a süti. Rokonok, barátok, ismerősök hoztak magukkal egy-egy darabot, kicsit olyan volt az egész, mint egy kutyakiállítás. Voltak nagyobbak, kisebbek, keletlenek, repedtek, és mindegyiket meg kellett kóstolni, pedig a nagymamám bejglije mellett az összes próbálkozás értelmezhetetlen volt.
A nagymamám meghalt, az első férjem nagymamája vette át a helyét, mármint bejglifronton. Nagyon hasonlót készített, az övé sem repedt meg soha. Addigra felfogtam az élet mulandóságát, hogy ha valamit valakitől nem kérdezek meg, akkor magamra vessek, ha lemaradok róla. Így lediktáltattam a reszelős hangú Csöpi nagyival a bejglireceptet. Azt is elmondta, mitől nem reped meg a bejgli, bár hozzátette, ne izguljak, a harmincadik már tuti nem fog megrepedni.
Csöpi nagyi hamar elment, utána elváltam. Nehéz évek következtek, magányos, bejglimentes karácsonyok, apró fenyőággal, jelzésértékű vacsorával. Tele voltam önsajnálattal és félelemmel. A bejgli fogalma nyilvánvalóan nem manifesztálódott, de a meghittség-szeretet-biztonság kategóriában azért ott lapult a felszín alatt.
Aztán lett családom és úgy alakítottuk a karácsonyi menetrendet, hogy 24-én mindenki nálunk ebédel. Az első néhány alkalommal szoknom kellett a törődést, 12-15 emberre sütöttem-főztem úgy, hogy előbb egy, majd két pöttöm akart okvetlenül segíteni. Idén már rutinosan vágtam neki a készülődésnek, majd nagy levegőt véve előkotortam a receptek közül Csöpi nagyi bejglijét. Imádok sütni és szeretek improvizálni is, most mégis pontról-pontra követtem az utasításokat. Csöpi néni és az én nagymamám bizonyára remekül szórakoztak odaát, látván ugrándozásomat a tűzhely, a sütő és a gyúródeszka lisztfelhőbe burkolózott Bermuda-háromszögében.
Egy mákos lett, egy diós és egy gesztenyés. Pont olyan illata volt, mint régen. Természetesen mindhárom kirepedt. Nem baj, a harmincadik már nem fog kirepedni.
