Apu családjának életét és az én nyaraimat egy csodálatos néni ragyogta be, apu nagymamájának a testvére, Mariska néni, még sokszor fogok róla írni. Fiatal lányként nagyon csinos volt, de nem ment férjhez. Az anyja igazi sárkány volt, nem eresztette el legkisebb lányát, mert akkor nem lesz, aki körbeugrálja. Ő volt az egyetlen ismerősöm, akinek négyessel kezdődött a személyi száma, mert az előző előtti század végén született.
Nem tanulhatott, tizenkét évesen elzavarták dolgozni, de nehéz sorsa ellenére nem keseredett meg. Vidám kis vénlány lett, okos szemei huncutul csillogtak, segített, ahol csak tudott, a családban mindenki imádta. A nyarakat apámnál töltötte. Amikor megöregedett (és ezalatt azt értem, hogy elhaladta a kilencvenet), akkor telente a nagybátyámék vették magukhoz, de ősszel és tavasszal visszatért kis ferencvárosi szoba-konyhás lakásába, ahol nem volt se fürdőszoba, se melegvíz, mégis, életemben még ilyen patyolattiszta lakást nem láttam.
Balatoni nyaraim elképzelhetetlenek voltak nélküle. Főzött, mosott, takarított ránk, még akkor is, amikor már felnőttünk apámmal és nem akartuk. Tizenhat éves lehettem, amikor egy ebéd után nekiálltam felsöpörni a teraszt, ő pedig mind a százötven centijével és kilencvennégy évével utánam szaladt és kicsavarta a kezemből a söprűt. Te fiatal vagy, eredj a strandra, hess! mondta, és elkergetett.
A környékbeliek a csodájára jártak. Ha tudtak, mindig estefelé néztek be hozzánk, olyankor fésülködött Mariska néni. Annyira pici volt, hogy nem érte fel a tükröt, ezért odahúzott magának egy hokedlit és felmászott rá. Fésülte gyönge, ezüstszürke haját és dohogott, hogy nem lát jól, nem tudja olyan szépen feltűzni, mint régen. Remélem, én is ezen fogok pufogni kilencvenhét éves koromban.
