Régebben azt gondoltam, hogy anyának lenni a világ legkerekebb dolga. Mármint személyiségileg és életvitelileg. A világ egy védett zug, hiszen az újdonsült, boldog anyukának nincs más feladata, minthogy arcán angyali mosollyal lesse a ded minden mozdulatát. Ennél nincs is nemesb és boldogítóbb feladat, ugye?
Aha.
Kezdetben vala az újszülött gyermekem. Kerek önmagamból kinövesztettem egy csápot, amely érzékelte, hogy evett-e, ha igen, mikor és mennyit, és egy másikat, amely az outputtal, azaz a pelus tartalmával volt elfoglalva. Azután, ahogy a gyermek elindult felfedezni a világot (mármint a házat), további csápokat növesztettem, amelyek a lehetséges veszélyforrásokat és az esetlegesen elfogyasztható/nyalható lakberendezési tárgyakat tartották szemmel. Mellé jött a mit-is-egyen-a-gyerek csáp és a mikor-kakiltunk-utoljára csáp.
Második gyermekem világrajöttekor az előzőek meghatványozódtak és egy nehezebb nap végére totálisan összegabalyodtak, lefekvéskor alig bírtam kibogozni őket.
Azt gondolnánk, ahogy nőnek a kicsik, úgy fogynak ezek a csápok, de ez óriási tévedés. Az állami intézményekbe való betagozódáskor növekedésnek indulnak a szociális életért felelős csápok, azaz mikor, ki, mit ünnepel az oviban, kinek milyen ajándékot kell venni, mikor kell ünneplőbe menni, sütit vinni, allergiásoknak másik sütit vinni, satöbbi. Ebédbefizetés-csáp, oviskirándulás-csáp, Mikulás-csáp, a nyúlványok lassan elborítanak, a gorgók gyönge kezdők hozzám képest.
Az ovi keretein belül járt például logopédiára a fiam. Annyit tudtam az egészről, hogy kell neki egy füzet. Adtam. Egy hónap is eltelt, mire rejtőzködő életmódom ellenére megtalált a logopédus és irgalmatlanul letolt, hogy hogy várom én el, hogy fejlessze a gyermekemet, ha nem csinálom meg vele a házi feladatot és nem gyakorlok vele. Ja, bocs, nem tudtam, hogy van házi feladat is… Sóhajtva helyet kerestem egy újabb csápnak, amely a logopédialeckére felügyel. És ez még csak ovi, mi lesz itt később?
Ha erre gondolok, félresimítgatva a csápjaimat óvatosan lerogyok valahová, vigyázva, nehogy ráüljek valamelyikre. Sóhajtva fésülgetem a többit és pontosan tudom, hogy akármennyi csápot is kell majd még növesztenem, mindnek helyet fogok találni.
