Azt hiszem, már meséltem arról a kevesek által ismert balatoni nyaralótelepről, ahol életem legboldogabb perceit, óráit, heteit éltem és élem még máig is. Amíg apám nem volt nős, két idős néni foglalkozott három-négyéves énmagammal nyaranta. Túl sok mindenre abból az időszakból nem emlékszem, de megfakult fényképek őrzik az emlékét, hogy én, aki alig látszom ki a földből és csak két nagy barna szem vagyok, meg az akkor nyolcvankét éves Marcsa néni és a hetvenöt éves Viki néni, apám nagynénje és mostohaanyja tollasoznak velem. Mivel nem volt hozzá ütőnk, a kislapáttal és a kisseprűvel püföltük a ki tudja, honnan szerzett tollaslabdát.
Ezt a szituációt teljesen készpénznek vettem egészen felnőttkoromig, csak akkor jutott eszembe, hogy esetleg egy nyolcvan feletti nőnek nem az a legnagyobb álma, hogy egy örökmozgó háromévest pörgessen egész nap, de apám megnyugtatott, hogy mindkét néni remekül szórakozott.
Nemrég jöttem haza, augusztus utolsó, gyönyörű napjait apáméknál töltöttük a gyerekekkel. A kicsik már elég önállóak, prímán elvannak. Nekem dolgoznom kellett, leültem a verandára a laptopommal és egy időre elvesztem az éterben. Aztán nevetést hallottam és felpillantottam. Apám felesége, az ötéves fiam és a hároméves lányom éppen vihorászva golfoztak a gereblyével és a kerti partvissal az öreg, hatalmas hársfa alatt.