Délután van, indulok hazafelé. A Déliben felszáll két kamasz srác. Angolul beszélgetnek, egyikük magyar. Jó fejek, értelmesek, tetszenek.
Alig hagyta el a peront a vonat, jön a kalauz. A fiúk mutatják a bkv bérletet meg a diákot. Kalauz lecsap: és a gyorsvonati pótjegy? A srácok néznek, csak Kelenföldig mennek, Budapest-bérlettel, akkor is kell? Márpedig ez gyorsvonat, harsogja a kalauz.
Kis hatásszünet, körbenéz, hogy elegen figyeljük-e, majd: csak az egyiket kell megvenni, jó? 150 a pótjegy, plusz 500 a büntetés.
Fiúk kotorásznak, kipakolják a zsebeiket, mint Tom Sawyer, de csak 610 forintjuk van. Kaller nem tágít, pedig mindjárt Kelenföldön vagyunk, egyre kínosabb a szitu, és nem a fiúknak.
Ősz hajú néni megelégeli, és felajánlja a hiányzó aprót. Kalauz elveszi, majd ráförmed: ez csak 630, adjon még egy huszast! Néni szabadkozik, retikül újra kinyit, pénztárca kotorász, odaadja a hiányzó zsetont. Fiúk hálálkodnak.
A vonat egy huppanással megáll Kelenföldön, paragrafushuszárunk kezéből kiugrik a rakoncátlan húszforintos, és elgurul egy ülés alá. A kaller letérdel, utánamászik. Majd leporolja magát, és adná a fiúknak a pótjegyet meg a pótbüntit meg bármit, de azok már rég leszálltak.
