Trollnapló #08

A villamoson szúrtam ki. Hosszú, hamvasszőke haját többször is belefújta a szél a kanalas fagyiba, erre figyeltem fel. Cicanaci, lenge ujjatlan póló, drága napszemüveg, menő táska. Elszántan kanalazta a McFlurryt, hajtincsek ide vagy oda.

A peronon tűnt fel megint. Megkérdezte a kallert, hogy a jegyéhez stimmel-e a vonat. Ahhoz, hogy előbányássza a jegyet, a fagyit előbb letette egy padra, aztán meggondolta magát és inkább a rezignált vasutas kezébe nyomta.

Helyet keresek magamnak, üres a vagon. Tőlem távolabb ül le, majd felpattan és az ablakhoz siet. Az a régi, kétfogós-rángatós fajta. Megnézi (napszemcsi le), majd háromcentis, rikító lazacszín körmeinek egyikével megnyomja azt a fekete gumidarabot az ablakon, amely ütközőként szolgál. Nem történik semmi. Szomorúan előrenéz az üres vagonba és maga elé suttogja: miért nem nyílsz ki?

Megnyomja a másik fekete gumidarabot. Újfent semmi, pedig már kezdek izgulni. Hátha…

Megvonja a vállát és átcuccol hozzám, mondván, nálam van ablak. Van ám, nem is akármilyen, magam rángattam le recsegő vállal.

Az ominózus fagyiból még mindig van. Két combja közé veszi és kikanalazza a maradékot. Utána kidobná a poharat, de kifog rajta a bazi nagy matricával megjelölt szemetes, amit a MÁV – nyilván az ellenség megtévesztése végett – az asztallapba applikált. Útitársam elszántan csapkodja az asztalt, majd alulról döngeti a szemetest. Ismét egy halk suttogás: miért nem nyílik? Ez a fohász meghallgattatik, szemetes fedele felfedeztetik. Pohár és kanál bele, tető lecsap.

Kézfertőtlenítés, majd előveszi rózsaszín mappában tartott, pink szövegkiemelővel megsegített jegyzeteit. Kinyitja, majd Swarowski-kristályokkal kirakott mobilján vad nyomogatásba kezd. Két perc múlva mélyen alszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 + 13 =

Scroll to top