A tengeri hajózási szabályzat kimondottan felhasználóbarát. Nyílt tengeren annak van elsőbbsége (vitorlásul: útjoga), aki nehezebben navigál. A lapáttal evickélő horgászcsónak előnyt élvez a széllel haladó vitorlással szemben, és úgyszintén a vitorlával közlekedők elől ki kell térnie annak, aki motorral pöfög. Ez nagyon szép és tényleg hasznos, jó lenne, ha a mindennapi életben uralkodó ökölszabályok helyett ezt alkalmaznánk… Éles helyzetben azonban kötélidegzet kell hozzá.
Tengeri tanfolyamom egyik kellemes, szélfútta délutánján én voltam a kormánynál. Vége felé közeledett az aznapi oktatás, indultam vissza a kikötőbe. Ahogy megfordítottam a hajót, szembetaláltam magam egy Jadrolinijával, ez az Adriát járó óriási komp, ez köti össze az összes szigetet a szárazfölddel. Sokemeletes, impozáns jószág.
Szóval ott voltunk, a komp meg én. Méretarányosan egy összeaszott, beijedt zöldborsó és egy görögdinnye. Egészséges távolságra voltunk egymástól, úgyhogy csak akkor ijedtem meg nagyon, amikor az oktatóm nem engedte, hogy kikerüljem: „Neked van elsőbbséged, majd ő kitér”.
Aha, persze, kitér, hogyne. Nyeltem egyet, egyenesben hagytam a kormányt és úgy éreztem magam, mint westernfilmek összehúzott szemű hősei pisztolypárbaj előtt. Mert egy dolog magabiztosan elmondani a szóbeli vizsgán, hogy a könnyebben manőverező kitér a sutább elől, és teljesen más dolog, amikor egy nagy döhej komp jön feléd és azt figyelitek, ki pislog először. Márpedig ez egyre közelebb és közelebb jött, és – mivel tanult fizikát – egyre nagyobb és nagyobb lett. A kezem izzadt, a torkom kiszáradt és tétován elkezdtem fogalmazni a végrendeletemet.
Tíz extra hosszú és kínos másodperc után a komp lassan, de határozottan elfordult, én meg lefejtettem görcsbe merevedett ujjaimat a kormánykerékről és hazavezettem a verdát.
Ha igazunk van, ne adjuk fel. Mr. Eastwood majd elfordul.
