Nemrég kotorásztam a fiókomban és a kezembe került egy lista. Magányos korszakomban, egy barátnőm tanácsára sorba szedtem a tulajdonságokat, amelyekkel az elképzelt (és nagyon vágyott) ideális férfiúnak rendelkeznie kellett. Állítólag hamarabb teljesülnek a kívánságok, ha papírra vetik őket.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, olyasmik voltak rajta, hogy szeresse a gyerekeket és a zenét, vagy legyen magasabb, mint én. Viszont elgondolkodtatott, hogy még meg sem ismertem az illetőt, még azt sem tudtam, merre keressem, máris mennyi elvárást támasztottam felé. Tényleg muszáj ennyire megbonyolítani a dolgokat? Baj az, ha zavar, hogy nem szeret olvasni? Ha szeretem, miért zavar, hogy pöttöm?
Múlt hét vége felé kiderült, hogy a fiam új kislányba szerelmes az oviban. Ő mesélte, én meg természetesen kíváncsi voltam, ki a szerencsés választott. Kértem a fiam, hogy mutassa meg. Ott áll a fogas mellett, mondta. Ott állt vagy tíz lány. A sapkás, mondta ő. Most jöttek be az udvarról, mindenkin sapka volt. A copfos, magyarázta a fiam. Na, szűkült a kör, már csak öt kislány maradt. Mondd már, melyik az? kérdeztem izgatottan. Amelyik bepisilt, mondta a fiam szerelmes pillantással.
