Virág a sivatagban

Hajlamos vagyok minden állapotról feltételezni, hogy örökké úgy marad. Halálosan kétségbe tudok esni például egy nátha miatt, mert biztos vagyok benne, hogy soha többé nem fogok tudni az orromon keresztül levegőt venni. Ezek után az első szabad szippantás eufórikus érzés, Julie Andrewsnak érzem magam A muzsika hangjában, és meg akarok mászni minden csúcsot. Onnantól,...

A bejgli

Kiskoromban a bejgli alapvetés volt. Nagymamám sütötte, és már néhány nappal karácsony előtt ott sorakoztak a spájzban a gyönyörű, barnára sült csodák. Mákos és diós, és hogy melyik milyen, csak felvágáskor derült ki, mert a nagyi bejglije valamiért sosem repedt meg. A karácsonyi vendégjárás szerves része volt ez a süti. Rokonok, barátok, ismerősök hoztak...

Pütty

A lányom ízig-vérig nő, akkor is, ha a keresztanyja által varrott tütüt összesen két másodpercre volt hajlandó felvenni, és akkor is, ha esélytelen rávenni, hogy csatot tegyen a hajába, legyen az bármilyen rózsaszín vagy királylányos. A bölcsis csoportban csupa fiú van rajta kívül, így kijelenthetjük, hogy komoly udvartartása van. Reggelente pelusát kacéran ringatva bevonul,...

Pánikcharter

A Karácsony sohasem volt az én műfajom. Egyik évem annyira sűrűre és nehézre sikerült, hogy úgy éreztem, nem vagyok képes végigcsinálni egy újabb itthoni ünnepsorozatot, befizettem tehát egy háromhetes indiai túrára. Elintéztem mindent, telenyomtak oltással, összepakoltam, és megszöktem egy másik kontinensre. A túratársaim jó fejek voltak, elég őszinték ahhoz, hogy már a repülőtéren kimondódjon,...

Pamacs

Amikor a nagypapám meghalt, a nagyi nagyon egyedül maradt. 52 év házasság után nem tudta, kiről gondoskodjon és kinek készítsen minden reggel két lágytojást pirítóssal. Persze ott voltam én, mint kényeztetési állandó, de időm jelentős részét iskolában és különórákon töltöttem, nem voltam elegendő társaság. Közeledett a karácsony. Összeszedtem a zsebpénzemet, apuval lesétáltunk egy közeli...

Egér a lavórban

Megvan az érzés, amikor fogalmad sincs arról, hogy mi van, de arról még kevésbé, hogy mi lesz? Hogy milyen kicsi krumpli vagy? Hogy rád tesznek egy csomó feladatot, mert a korodnak, végzettségednek köszönhetően felkészült vagy, pedig dehogy? Hogy látod, mindenki más királyul intézi az életét, Te meg mintha forró tűvel akarnál egy hisztis macska...

Lesz faxni!

Nagymamám körülbelül akkor mehetett nyugdíjba, amikor én megszülettem, és mivel anyuval nem igazán jöttem ki, időm jelentős részét a nagyival töltöttem. Finom ebéddel várt iskola után, és ha befejeztem a leckét, nekiültünk römizni. Nagy zsugás volt, órákon keresztül vertük a blattot. Anyám is, én is késői gyerek voltam, vagyis a nagyi elég öreg volt...

Állomás

Apámmal egymástól távol nőttünk föl, a szüleim kétéves koromban elváltak. Sok időt töltöttünk együtt, nyaranta hetekig nála lógtam a Balatonnál, máig ez az egyetlen hely, ahol otthon érzem magam. Kiskoromban apám vérre menő vitákat folyatott anyámmal, amíg kialkudta, mettől meddig lehetek nála. Rogyásig pakoltuk a Wartburgot a ruháimmal, a könyveimmel, a naplómmal és Málnamacival...

Fél macska

Széttaposott közhely, hogy az embernek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájön, hogy csak egy van. Nálam ez nem igazán így van. Harsogó fiatalságomban biztos voltam benne, hogy egy csomó minden lehetek még. Nem, nem balerina, vagy vadakat terelő juhász. Nem mesterségeket, hanem életeket akartam élni. Hittem, hogy leszek még indián óvónő...

Krumplipüré

Még utólag sem tudom megmondani, mikor és mitől ment tönkre a kapcsolatunk. Mióta eszemet tudom, csak két állapotban láttam: aludt, vagy részeg volt, ezek közül pedig egyik sem ágyaz meg az ideális anya-lánya kapcsolatnak. Sokszor berágtam rá. Gyáva lelkem egész életemben arra vágyott, hogy egyszer, csak egyszer összegyűjtsem a bátorságomat, és elordítsam neki, mit...

Scroll to top